Poros versenynapon van túl Gyenes Emánuel

Poros versenynapon van túl Gyenes Emánuel

Vasárnap a Dakar-rali második etapjában a perui Pisco település környékén versenyzett a Dakar-mezőny.

A 276 kilométeres mért szakasz sokaknak okozott gondot, ugyanis az elől haladók igen nagy porfelhőt hagytak maguk mögött. Ez nehezítette az Autonet Motorcycle Team versenyzőjének, Gyenes Emánuelnek a futamát is. Szerencsére nem annyira, hogy ne lépett volna összetettben előbbre a pontlistán. Emlékeztetőül: Mani a 48. helyen állt az első, rövidke futamot követően.

A második etapot a spanyol Barreda Bort nyerte meg 2 óra 56 perc 44 másodperces idővel, Gyenes pedig a 37. helyen végzett 34 perc és 34 másodperces hátránnyal.

Összetettben szintén Barreda Bort vezeti a motorosok pontlistáját, Mani a vasárnapi teljesítményével a 35. helyre kúszott fel a pontlistán.

Hétfőn a Dakar-mezőny Pisco és San Juan de Marcona között fog haladni, összesen 502 kilométer vár a versenyzőkre.