A BP és a Castrol márkák meghosszabbították a Renault csoporttal kötött megállapodást a következő 5 évre. A partnerség keretében mindkét vállalat üzemanyagokat és kenőanyagokat kínál a Renault Sport F1 csapat számára. Ráadásul mindketten a csapat fontos technológiai partnere lesz.

Ügyfél

A negyvenedik alkalommal megszervezett Dakar-rali az utóbbi évtized legnehezebbje volt: a két hét alatt a versenyzők megjárták a perui homokdűnéket, meghódították a bolíviai Andokat és az argentín kanyonokat is.

Motorcycle

Szombaton véget ért a jubileumi, negyvenedik Dakar-rali. A mezőny Cordoba környékén száguldott egy rövidke, mindössze 120 kilométeres mért szakaszon, na meg a 160 kilométeres összekötőn.

Motorcycle

Az idei Dakar-rali szervezői lefújták a motorosok versenyének csütörtöki, 12. szakaszát. Az ok a közelgő vihar volt, ami miatt a helikopterek nem tudtak felszálni, így nem tudtak volna a segítségére sietni a bajba jutott, esetleg orvosi ellátásra szoruló motorosoknak.

Motorcycle
  • newslist banner

A Dakar-rali 11. versenynapján a motorosokra a Belen és Fiambala közötti szakaszon 280 kilométer gyorsasági és 205 kilométer összekötő szakasz várt. Ez volt a második speciális szakasz Argentína területén, ahol dűnék és nagyon finom homok várta a versenyzőket. Na meg 45 Celsius fokos hőség!

Motorcycle

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője újabb helyeket lépett előre az összetett pontlistán.

Motorcycle