Meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam a versenyt – Hazatért a szatmári Dakar - legenda

Ugyanis az általa hajtott motorkerékpár optimális haladását több alkalommal is technikai problémák nehezítették, ám a szatmári Dakar-legenda a nehézségek ellenére sem adta fel, és sikeresen eljutott a célvonalig. Gyenes számára az idei kaland január 1-jén kezdődött a bevezetővel, majd január 2-án kezdetét vette az első speciális próba, mely magával hozta az első problémát is. Alig 213 kilométerrel a próba vége előtt Maninak azzal kellett szembesülnie, hogy a lengővillát tartó tengely eltört, melynek okán kénytelen volt drasztikusan csökkenteni a sebességét. „Amikor este megérkeztem a táborba, hárman kínlódtunk vele, hogy helyre igazítsuk. Még mindig hihetetlen számomra, hogy ennek ellenére is sikerült közel 7000 kilométert, azon belül is 4000 kilométernyi speciális próbát teljesítenem. Bármikor megadhatta volna magát, de én úgy döntöttem, megpróbálom befejezni a Dakart, így folytattam az utat. Nagyon fontos volt számomra, hogy tizedik alkalommal is átgördüljek a célvonalon, és meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam a versenyt” – mondta el keddi sajtótájékoztatóján a szatmári motoros.

Sajnos azonban nem ez volt az egyetlen technikai balszerencse, mellyel Maninak szembe kellett néznie, ugyanis mind az első versenyhéten, mind a másodikon gondja akadt a benzinszűrővel. Az első héten többé-kevésbé sikerült elhárítania a problémát, ám a haladási sebességét így is 120 km/h alatt kellett tartania. A második alkalommal azonban kénytelen volt megállni és kivenni a szűrőt, mellyel több mint 20 perces időhátrányba került. Úgy tűnik, hogy a motornak az idei Dakaron tényleg nem akaródzott beérni a célba, ugyanis a kilencedik etapban a hátsó benzintartály szűrőjével is probléma adódott. Bár a technikai gondok miatt az Autonet Motorcycle Team versenyzője rengeteg értékes percet vesztett, Mani nem esett kétségbe, és a problémák helyett csak az előtte lebegő célra fókuszált. Kitartása pedig meghozta eredményét. A körülményekhez képest napról napra sokat javított a pozícióján.
Míg az első etap után még csak a 83. helyen állt a Moto kategóriában, a rali felénél már a 44-ikig sikerült feltornásznia magát, a Dakart pedig végül kategóriáján belül a 40. helyen zárta.

Ez már csak azért is becsületre méltó, mert nem csak a technikai problémák nehezítették Mani versenyét. A motor szerelése rengeteg időt vitt el, melyet jobb híján Gyenes a saját pihenőidejéből szorított ki. Ennek okán a kelleténél jóval kevesebbet tudott aludni az amúgy sem túl ideális körülmények között: a hőmérő higanyszála nem ritkán 10 Celsius fok alá esett a sátorban, reggelenként pedig, amikor a táborból elindult a speciális próbák teljesítésére, a hőérzet gyakran alig 2-3 fok volt.


Gyenes Emánuel a több mint 8000 kilométer megtétele alatt többször volt kénytelen megállni, mint a korábbi Dakarok bármelyikén, ennek ellenére ismét sikeresen eljutott a célig - Dakar-karrierje során ez már a 10-edik ilyen alkalom volt. Mint a versenyző elmondta, a technikai problémák nélkül sokkal jobb eredményt is elérhetett volna, viszont így is sikerült egy egészen jó eredményt elérnie: az Original by Motul, azaz a szervizcsapat nélküli versenyzők kategóriájában 5. helyen zárt, összesítettben pedig a 40-ediken.

Gyenes kalandja egyébként még 2007-ben kezdődött, amikor is mindössze 22 évesen nekivágott az első Dakarjának. Legjobb eredményét 2016-ban érte el, amikor a csoportjában a 14. helyen végzett. S mivel 2020-ra Mani már túl volt a 10-ik terepraliján is, a szervezők hivatalosan is a Dakar-legenda címmel tüntették ki a szatmári motorost, aki egyike azon keveseknek, akik a ralitörténelem térképének mindhárom kontinensén próbára tették a gépet és önmagukat egyaránt.
 

Az Autonet, a Varta és a romániai Sportminisztérium főtámogatásával induló Gyenes Emánuelre most néhány hét pihenő vár, majd február közepén ismét Marseille felé veszi az irányt, hogy átvegye a tengeren hazatérő motorkerékpárt.